"Délután kiállítás megnyitó, performansz is lesz!"

Bizony, performansz is. Kötelező kellék a buliban. Mint címke a kabáton, abból is öt; egy a nyakába (márka, méret), egy az oldalába (összetétel), egy az ujjába és még egy díszcímke,legyen minél elegánsabb. Ami rá van írva, az úgy is van. 

A performance aktus, maga az élet.
Lehetne performansz egy (minden egyes) sajtótájékoztató.
De az is lehetne, ahogy az AUDIra rácsapják az ajtót.
Vagy a londoni utcán teát főző hajléktalan is.
Sőt minden teaszertartás performance, már sokszáz éve, Rikyu óta mindenképpen. Erről mondjuk keveset tudnak még a művészet történészek is. Az internet hatalmas, nyílt galériájában minden performansszá válhatna.
De a performance lényege a nyílt, közös átélés. A néző is jó ha ott van, mert a néző is kellék.
A magam részéről azt tekintem performance-nak, ami nyilvánvalóvá teszi (vagy összemossa) esztétikai, kulturális, politikai, és leginkább biológiai határainkat.

Ezért léteznek ugye emlékezetesen bizonyos önveszélyes performanszok. A performansz ezt a radikalitását természetesen keletről vette és ma is ott szól autentikusan. Ugyanannak a népnek a művészétől, melynek tagjai, ha kell tiltakozásul saját ujjukat vágják, akik készek feláldozni magukat, könyörtelenül.

Ebben az értelemben a chanoyu első teamesterei is nagy performerek voltak, különösen amikor nagy többségük önként segítette át magát a túlvilágra.

Így hát, a tea és a művészet határait és közös pontjait keresve még tea nélkül is elpazarolhatunk egy bejegyzést  Tehching Hszienre, aki történetesen tajvani származású, csak persze New Yorkban élt és alkotott sokáig, mint sok más az új szenzibilitás egoista világában mély nyomot hagyó kelet-ázsiai művész.

Tehching  Hsieh (謝德慶,

1950, Nanjhou, Pingtung, Taiwan), a művész, aki az életével és az idővel játszik, aki filozófiájában és művészetében a teával rokon, akit Marina Abramović a "Mesternek" nevezett.

A művész élete is művészet, láttuk már Ai Weiwei esetében is, de a művészeti aktus gondolata jóval korábban született és az avantgárd idején lett igazán tudatosan vállalt és "publikus" akció. Tehching Hszien saját életét teszi performansszá, a látogató teljességgel lényegtelen, és kifejezetten (dátumra pontosan) csak az előadás kedvéért nyer bebocsáttatást. 

Az alábbiakban röviden felsoroljuk a művész portfóliójában (azaz életében) máig fellelhető alkotásokat.

  A KETREC: EGY ÉVES PERFORMANCE 1978-1979    

Ezt a performance-ot, Hsieh new yorki lakásában, a  Hudson Street 111. szám alatt fenyőlécekből felépített ketrecben mutatta be - illetve nem mutatta be. 1978. szeptember 30-tól, egy éven keresztül, mintha csak rabságban lenne, itt tartotta magát bezárva, nem beszélt senkivel, nem olvasott semmit, nem nézett tévét, nem hallgatott rádiót, és semmiféle más médiát. Egy segítő minden nap ételt vitt neki és elvitte a szemetét. Az év során összesen tizennyolc alkalommal a ketrecet tartalmazó lakást kinyitották a nézőközönségnek. A művész a "látogatási idő" alatt sem beszélt, kommunikált senkivel. A ketrec felszerelése egy moSdó, egy ágy és egy szék volt. Bár a performance elemeiben nyilvánvalóan a börtöncellát idézi, a börtön lét itt kitágul és totális művészeti létté válik. Úgy is mondhatnánk, a börtön ehhez képest szabadság. A projektet 365 akkurátusan elkészített igazolványkép kísérte. Az akció tárgyait később Londonban és New Yorkban is kiállították. A performance-t többször próbálták politikai üzenetté redukálni, sikertelenül.  

 

KIFELÉ A MOSTBÓL

  A következő egy éves performance tűnik számomra a legradikálisabbnak. Hszien egy éven keresztül  egy erre az alkalomra készítettt időmérő és jelző szerkezet előtt állt, majd egy óra leteltével (óránként egyszer "lecsekkolt", azaz lenyomta a szerkezetet, megtörve az idő folyását (összesen  8,760 alkalommal) A konstans időmegtörés növekvő számával és az arról készített dokumentációval külön időstruktúrává vált.     

HÁZ NÉLKÜL: EGY ÉVES PERFORMANCE 1982-1983  

Hsieh egy éven keresztül, 1981. szeptember 26-tól 1982. szeptember 26-ig csak kültéren tartózkodott, nem lépett be épületekbe, vagy árnyékolók, tetők alá, vagy bármiféle ember által készített, embert befogadni képes tárgyba (autó, vonat, repülő,hajó, sátor). New York City területén és környékén élt, felszerelése egy hátizsák és egy hálózsák volt. Sok hasonló performer él felénk, mondhatnám kellemtelenül.  

 

A KÖTÉL: EGY ÉVES PERFORMANCE 1983-1984  

Ebben az időszakban 1983 és 1984, Hsieh egy 2,4 méteres kötélen összekötve élt Linda Montanoval.
A performance-t más művészek hitelesítették, a két művész kopaszra borotválva kezdte.  

 

EGY ÉVES PERFORMANCE 1985-1986  (MŰVÉSZETTELENÜL)  

Hsieh egy éven keresztül  nem végzett művészeti tevékenységet, nem beszélt művészetről, nem nézett művészeti alkotásokat, nem olvasott és természetesen nem lépett be múzeumokba és galériákba.  

 

TIZENHÁROM ÉV 1986-1999  

Ennek a darabnak a kezdetekor Hsieh kijelentette: “Művészetet fogok csinálni, anélkül, hogy azt nyiLvánosan bemutatnám.” A terv a 36. születésnapján kezdődött 1986.december 31-én és 1999.december 31-ig tartott.

Hsien művészete persze rokon más long durance alkotásoknak (ilyen Chris Burden, aki egy Volkswagenhez kötözte magát, vagy Jonathan Borofsky 2.740.321-ig számolós projektje), de mégis más. Hsien radikális művészete Kelet Ázsia türelméből, kötöttségéből, természetfilozófiájából táplálkozik, ugyanabból a türelemből, önfegyelemből és tisztaságból, amit a tea is tanít nekünk.